Sunday, 19 April 2009

Új farmer szaga





Kora közép 80-as éveket írtunk - konkretan 1983-at vagy 1984-et. Már hidegek voltak a reggelek, korán sötétedett. November 30-a volt. A házi feladatokat már megcsinaltam, jutott idő egy kis Alfa Junior olvasásra is. Willám Will, aka Lucky Luke osztotta az igazsagot és a frappáns beszólásokat, a cigi mindíg ott lógott a szájában. Sárga inge, a kék farmerrel, fekete mellénnyel és a piros nyakkendőjével akárkiből paprikajancsit csinalt volna nálunk az utcán - tudom, kipróbáltam, megkaptam a magamét és azóta kizárólag fehér pólót viselek kék farmerrel, mint egy Simon Cowell-klón.

Szóval November 30-a volt. András nap. Legalább olyan fontosnak tűnt akkor az András nap, mint az ember születésnapja. Ment a tv - fekete-fehéren és valami elképesztően tájékoztató jellegű műsor volt adásban. Meghallottam a kulcs fordulását a zárban, igazából ügyet sem vetettem rá, mert tudtam, hogy a szüleim értek haza a munkából. Maradtam a tv előtt, nem volt miért lelkesedni. Egy kicsit tovább tartott, mire apa és anya bejöttek a nagyszobába.

Anya széles mosollyal egy Centrum Áruházas csomagoló papírba burkolt dolgot tett elém. Nem volt izgalmas doboz formája, ami valamilyen játékot is rejthetett volna akár, csak amolyan "biztos valamilyen ruha, mert szükségem van rá" dolognak nézett ki.

"Boldog névnapot!" mondták és csillogott a szemük, majdnem, hogy azt mondta a tekintetük, hogy "na, gyerünk, nyisd már ki".

Vontatottan egy kicsit, de nekiláttam. Nem tartott sokáig, a Centrum Áruházas csomagoló papírt nem arra tervezték, hogy nagy ellenállást tanusítson.

Kék. Ennyit látam, és nemi megnyugvással konstatáltam, hogy határozottan nem kötött pulóver vagy steppelt nadrág az ajándék - mind a kettö nagyon hasznos dolog volt, hiszen jön a hideg tél és mind a két fentebb említett ruhadarab hírhedten hideg ellenállóak voltak.

Tinta szag csapott meg.

Trapper farmer!

Azonnal felcsillant a reménysugár, hogy az ember szülei nem is olyan érzéketlenek egy álmodozó gyerek ábrándjai iránt. Ott egyből felpróbáltam. Míg felvettem és megfogdostam magamon a ruhadarabot nehányszor, a festék "megfogta" a kezemet. Egy kicsit nagy volt rám, nyilvánvalóan még "beavatásra" váró darabról volt szó, ki kellett mosni, és majd pont jó lesz rám néhány mosás után. Az még néhány nap, még ha ki is centrifugázzuk és a kályha elé tesszük száradni is. Bár tudtam, hogy néhány napig eltart még, amire tenyleg birtokba vehetem a darabot, ez örömömet egyáltalán nem csökkentette. Le sem akartam venni magamról, benne akartam aludni - de nem lehetett, mert ugye "megfogott volna mindent".

Trapper farmer - el sem akartam hinni, hogy milyen szerencsés voltam.

Trapper farmer - csövi is volt.

Trapper farmer - hejhó! Hogy én milyen szerencsés fickó vagyok, gondoltam.

Saturday, 18 April 2009

Popcsajoksatöbbi, avagy High Fidelity



"It's OK to grow up - just as long as you don't grow old.
Face it... you are young."

Pulp: This is hardcore (1997)

Iszonyatosan kellemes idő volt, a nap sütött - nem nagyon, de éppen eléggé - néhány felhő volt ugyan az égen, de csak amolyan dekoráció képpen, igazi szerepet nem játszottak az időjárás alakulásában. Július volt, a hőmérséklet csúcsértéke 23 fok Celsius közelében, a forgalom lassan hömpölygött a Gregory Boulevard-on. Az autók motorjainak zaját elnyomta az utasterekből kiszűrűdő rádiók kakofóniája. Élvezni nem lehetett, hiszen másik autóban ülők vagy a gyalogosok pusztán egy csipetet kaptak a zenékből - néhány zenéért nem is volt kár, hogy azonosíthatalan morajjá silányult a mások figyelméért folytatott küzdelemben.

A lakás francia erkélyéről néztem az utcát - egy kicsit ingatlanügynök duma az ilyen, igazából az "utcára nyíló kétszárnyas ajtó, erkély nélkül" pontosabb lenne. Mindkét ajtó nyitva volt, a napsütés minden akadály nélkül talált utat magának a nappali legelrejtetteb zugába is - nem volt nehéz dolga, nem állta útját ülőgarnitúra és szekrénysor. Odaléptem az erősítőhöz, bekapcsoltam és elégedetten konstatáltam a készülék életre kelését jelző enyhe búgást a hangfalakból. A CD lejátszó tálcájára "Amy Housewine" került, az első számot ismétlésre állítottam. Töltöttem magamnak egy pohár portóit bár még csak fél kettő volt. Odakint az iskolások hamarosan megindultak a villamos megálló felé. A nappalimból kiáradó zene nem volt olyan hangos, hogy felvegye a versenyt az utca többi zajával. De nem is ez volt a szandék.

"They tried to make me go to rehab, I said no, no, no" kezdett rá Amy. Belekortyoltam a portóiba és tovább bámultam az ablak alatt lassan hömpölygő Péntek délutánt. A langyos édes ital a bársonyos napsütéssel együtt remek hatással volt az általános közérzetemre. Nosztalgia érzése nagyon erős volt bennem. Ha lett volna egy időgépem, akkor jól visszamentem volna a múltba és megmondtam volna magamnak, hogy ne merjek soha nadrágtartót viselni és vegyem egy kicsit komolyabban a fogszabályzást és a tanulást. De nem volt, és így nem mentem sehova. Ehelyett maradt a You tube és a 80-as évek videói.

1. Dschinghis Khan: Dschinghis Khan (1979)


Egész életemben ez volt a második kedvenc számom. Az elsö, már amennyiben érdekel valakit (meg ha nem, akkor is) a Herman's Hermits-től a No Milk Today c szám volt.

A "dzsin-dzsin-dzsingiszkán, hélege-hólege, százfüle, lábfüle, blablablablablabla, hohohohó"-t kivülről fújtam. Nem ez volt az utolsó alkalom, hogy német zenekart szerettem, követtem, habár így kellett volna lennie. Ha valaki most megkérdezné tőlem, hogy mit változtatnék a világon, akkor azt mondanám, hogy megszüntetném a német zeneipart akármennyire is fenhélyázónak hat ez, de szerintem a világ téyleg boldogabb lenne.

2. Modern Talking: Cheri Cheri Lady (1985)
http://www.youtube.com/watch?v=2Y7c1_gK8Os

A dzsingiszkán utáni űrt először tartósan a modentóking töltötte be, a szőke díterbólennel és a hosszúhajú tomászandersszel. Igaz, hogy ez annak is köszönhető, hogy ez volt az a szám, amit először hallottam jó minőségben és sztereóban. A legőrületesebb, hogy most értem mit énekelnek, de szívesebben maradnék tudatlan ebben a témában - a nyelv nagy fegyver.

Ebben a korban határoztam el, hogy egyszer lesz egy saját hifi cuccom, és rendszeresen azzal fogom tölteni az időmet, hogy a zenéimet hallgatom majd. Ez nem változott, de már nem akarom, hogy az egész utca az én hülyeségemet hallgassa. Ha Vivaldi szól, ha Badly Drawn Boy, ha MIA - az nekem szól egyedül.

Mostanában az egyik legnagyobb félelmem, hogy a 80-as évek visszatér. Az ég szerelmére, akkor voltam tinédzser, patanásaim voltak, meg egy darabig fogszabályzóm, gátlásos voltam és ezt vagánysággal, nagzpofájúsággal próbáltam leplezni. Adrian Mole-t olvastam - ezt ma is vállalom. Ott olvastuk fel majd az egész könyvet az órák kezdete előtti szünetben, az udvaron, a sorakozó előtt.

A modentóking 6 albummal 'gazdagította' a világ popzenei kínálatát. Köszönet érte.


3. Grandmaster Flash: The message (1982)
http://www.youtube.com/watch?v=O4o8TeqKhgY

Valamikor a 80-as évek közepén mehettem el az első break tánc tanfolyamomra. Tetszett a szaggatott ritmus, az old school minimalizmusa és a mások dalainak reciklizálása. Na meg egy színes világot mutatott be, ahol a falakra képeket, feliratokat fújhattak a szabad emberek, a rendőrautó szírénázva ment az utakon, mert történt valami, aluminium dobozból itták az emberek a kólát és olyan gazdagok voltak, hogy az csak szemét volt nekik.

Vágytam a színekre, a ritmusra, a szabadságra - meg akartam tanúlni táncolni, hogy táncolhassak a téren - hiba volt, egy olyan világban akartam más lenni, amiben kinéztek ha más színű ing volt rajtad.

Magyarországon meg - legalabbis nekem ugy tűnt - csak azert van rend és nyugalom, mert nincs semmi, ami felkavarhatná az életünk. Az ember biztos volt benne, hogy majd a suli után fog valahol dolgozni, ha izgága, akkor több helyen is. Megházasodik, gyerekei lesznek, majd egyszer nyugdíjba megy és jó lesz, még akkor is ha Hétfön nincs adás a tv-ben és csak két csatorna van. Az élet olyan volt, mint a Gazdálkodj Okosan. Nem volt igazi vesztes. A Monopoly-t csak hírből ismertük, és bár szerettük volna kipróbálni, de a szívük a mai napig visszahúz a Gazdálkodj Okosanhoz. Tény, hogy a Monopoly veszélyesebb, izgalmasabb, de csak távolról ,mint egy autóbaleset, amit szeretünk megbámulni, de utánna jobb hazamenni.

Grand Master Flash mar majdnem orosz rulettet játszott a sorssal, neki könnyű volt veszélyesen élni, nem volt veszteni valója. Meg is hódította a világot az üzenetével.

A kocka el van vetve


Vasárnap, Február 22, 2009

Majdnem 30 évvel azután, hogy Rubik Ernő Bűvöskockája Made in Hungary felirattal elárasztotta a Nyugatot, a Nottinghamből Edinburgh-ba tartó gépen olyan 15 perccel a leszállás előtt egyszer csak összeállt a kocka a kezemben. Minden szín a helyén. Hitetlenkedve néztem körül a gépen. Senki nem ült az én soromban. Senki nem vette észre, senki nem érezte át, hogy mekkora utat tettem meg.

Hirtelen rámszakadt egy érzés. Belegondoltam, hogy amikor először fogtam a kezembe a kockát még teljesen más volt a világ. Egy fal húzódott Berlinben és sokat jelentett. Az a fal még nem omlott le teljesen - és nem is hiszem, hogy lesz falak nélküli világ.

Az ABC-ben vettük meg az első kockámat, akkoriban mindenkinek volt - talán több kocka volt akkor az emberek kezében, mint kokárdás ember Marcius 15-ei iskolai ünnepségeken. Ott ültem a nagymamámék lakásában a kisszoba padlóján - nem voltak még nappalik csak külföldi filmekben - és a Szombat Esti Filmkoktél előtt próbálkoztam a kockát kirakni. Nem volt ki segítsen, a forgatások féltve őrzött titkok voltak.

Megkezdődött a film, talán Starsky és Hutch, még a főcím alatt kiugrottam a konyhába teáért, és mire visszajöttem a kockáról meg is feledkeztem olyan 26 évre. A kocka pont illett ajtókitámasztónak és ezen este után erre a sorsra is lett ítélve. 26 évet pótoltam be azon a repülő úton. 26 év repült el a fejemben és mintha hibernációból ébredtem volna fel akkor. Beértem saját magam, már nem érdekelt, hogy hol vagyok, ki vagyok, nem akartam minden áron egy másik gin tonicot. Hazaértem képletesen.

Életemben ennyire északon még soha nem jártam.

Ennyire távol még attól a helytől ahol születtem még soha nem voltam.

De ennyire otthon sem éreztem magam még soha.